ZöldKecskemét

Hírek
Kecskemét Városi Környezetvédelmi Karta- városi együtműködés a klímasemlegesség elérése érdekében

Egyhangúlag fogadta el a város közgyűlése a Kecskeméti Városi Környezetvédelmi Kartát. Az erről szóló előterjesztés leszögezi, hogy az önkormányzat alapvető célkitűzése az éghajlatváltozás káros hatásainak csökkentése, kiküszöbölése. Ebben komoly felelőssége van a városban működő gazdasági szereplőknek is. Ezért kezdeményezték egy olyan alapdokumentum létrehozását, amelyben rögzítik a város klímastratégiájának közös feladatait, olyan keretszabályokat alkotnak, amelynek köszönhetően a cégek megismerhetik egymás jó gyakorlatait, a környezetvédelem terén elért eredményeit.

Az előterjesztő Gaál József alpolgármester elmondta, hogy a város legnagyobb cégeit keresték fel ennek érdekében. Több módosító javaslat érkezett az egyeztetés során, amit beépítettek az együttműködésbe, de nagyon pozitívan fogadták a cégvezetők a kezdeményezést. Így született meg a Környezetvédelmi Karta, amihez a tervek szerint 16 vállalkozás csatlakozik. Célkitűzéseiket 12 pontban határozták meg. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy 2030-ig (2017-hez viszonyítva) 40 százalékkal csökkentsék a CO2 kibocsátást a város területén.

Az együttműködés részeként egy Környezetvédelmi Szakmai Tanácsot, és évente megrendezik a Környezetvédelmi Aréna című rendezvényt egymás jó tapasztalatainak bemutatására.

Forrás: www.hiros.hu