ZöldKecskemét

Hírek
Ismerd meg a tekAird programot!

A HungAIRy LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnereinek egyik kiemelt témája a kerékpáros közlekedés népszerűsítése, ennek mentén hirdeti meg 2023-ban a tekAIRd körbe! pályázatot.

 

Pályázat célja, témaköre

A pályázat két részből áll: az elsőben – a közlekedésbiztonságra tekintettel – a jelentkezők feladata, hogy kerékpárjuk és egy GPS navigációs rendszer segítségével minél érdekesebb alakzatokat rajzoljanak ki a térképen. A GPS navigációs rendszerrel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a pályázók, a nyertesekről pedig az előzsűrizést követően a projekt Facebook-oldalán kiírt közönségszavazás dönt.

A pályázat másik részében valamelyik magyarországi tó – a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Fertő tó – körbetekerése a feladat, szintén GPS navigációs rendszer segítségével dokumentálva. A távot teljesítők szintén a GPS navigációs rendszerrel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a nyereménysorsolásra. Emellett a távot a legnagyobb létszámú csoporttal teljesítő pályázókat külön díjazzák a pályázat kiírói.

 

Amennyiben több személy együttesen, egy időben tekeri körbe az alakzatot vagy tavaink egyikét, az elkészült képpel csak egy pályázó jelentkezhet, a csapatról készített fénykép feltöltésével és a csapat létszámának feltüntetésével.

Bővebb információ:

Pályázat célja, témaköre

A pályázat két részből áll: az elsőben – a közlekedésbiztonságra tekintettel – a jelentkezők feladata, hogy kerékpárjuk és egy GPS navigációs rendszer segítségével minél érdekesebb alakzatokat rajzoljanak ki a térképen. A GPS navigációs rendszerrel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a pályázók, a nyertesekről pedig az előzsűrizést követően a projekt Facebook-oldalán kiírt közönségszavazás.

Bőbebben:

http://hungairy.hu/tekaird-korbe-2023?