Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű nemzetközi pályázathoz. A szemléletformáló kampány magyarországi koordinátora idén, a Technológiai és Ipari Minisztérium, közreműködő szervezetként pedig az ÉMI Nonprofit Kft. vesz részt.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét célja, hogy felhívja a figyelmet az idei évben a textil – mint hulladékfajta – tudatos hulladékgazdálkodására, a ruhák hulladékká válásának megelőzésére, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A Hivatal célul tűzte ki, hogy a kollégáit aktívan vonja be a szemléletformáló akcióba. A programhéten a tudatos hulladékgazdálkodási ismeretek átadásán túl, az újrahasznosítás lehetőségeit és örömeit is igyekszik átadni a kollégái részére a közösségi programban.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjai 2022. november 19-27. között valósul meg, a nemzetközi program égisze alatt.