ZöldKecskemét

Hírek
Tippek, ötletek az élelmiszer pazarlás elkerüléséért

Tippek, tanácsok az élelmiszer-hulladékok mennyiségének csökkentéséhez.

Továbbra is fejenként évente 65 kilogramm élelmiszer-hulladékot dobnak a szemetesbe a magyar emberek. Ezzel 45 ezer forint éves veszteséget szenvednek el, annak ellenére, hogy többségük saját bevallása szerint tudatosan vásárol, figyel a termékek lejárati idejére – derült ki a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szeptember végén az MTI-hez eljuttatott közleményéből, amelyben az élelmiszer-pazarlással összefüggő attitűdökről és okokról készített legfrissebb országos, reprezentatív kutatás eredményeit ismertették. Íme, a DTkH Nonprofit Kft. néhány hasznos tanácsa, hogyan csökkenthetjük a háztartásunkban keletkező élelmiszer-hulladékok mennyiségét.

A közlemény szerint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az egyik legnagyobb elektronikai vállalat a tavalyi év végén, az idei év elején készített országos, reprezentatív kutatást az élelmiszer-pazarlással összefüggő attitűdökről és okokról.

A felmérés rámutat a magyar emberek ellentmondásos hozzáállására: miközben tízből nyolcan kellemetlenül érzi magukat, ha élelmiszert dobnak ki, és hasonló arányban tekintik jelentős globális problémának az élelmiszer-pazarlást, hazánkban mégis évente fejenként 45 ezer forintnyi élelmiszer végzi a szemetesekben.

A háztartások tehát jelentős mennyiségű élelmiszert pazarolnak, annak ellenére, hogy a többség saját bevallása szerint tudatosan vásárol, sokan ismerik hűtőjük tartalmát, és figyelnek az élelmiszerek lejárati idejére. A válaszadók ugyanakkor csupán 45 százaléka tudta, hogy 0-4 Celsius-fokra kell a hűtőszekrényt ideálisan beállítani. Mindez azért fontos, mert például 6,5 Celsius-fokos hőmérséklet mellett sok élelmiszer és étel idő előtt megromlik a hűtőszekrényben.

A kutatásból az is kiderült, hogy a leggyakrabban ételmaradékot, pékárukat, zöldségeket és gyümölcsöket dobnak ki az emberek. A pazarlás legfőbb oka, hogy időnként túl sok élelmiszert vásárolnak, illetve túl sok ételt készítenek. A friss zöldségek és gyümölcsök pedig túl hamar megromlanak a háztartásokban a helytelen tárolási, nem megfelelő hűtési szokások következtében, ráadásul a lakosság kevés időt szán a bevásárlások megtervezésére és az ételek elkészítésére.

A DTkH Nonprofit Kft. a fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdaság megteremtését és támogatását tekinti legfőbb küldetésének. Ennek jegyében vállalatunk a kommunális, szelektív és zöldhulladékok folyamatos, házhoz menő begyűjtésén túlmenően a többi között utóbbiak hasznosításának az előkészítésére is kiemelt figyelmet fordít.

Álláspontunk szerint az élelmiszer-pazarlás minimalizálása az erőforrásainkkal való takarékoskodás és bolygónk jövőjének a biztosítása szempontjából is különösen fontos. Jelenleg ugyanis az élelmiszer-hulladékok tetemes hányada világszerte a kommunális hulladékok közé, vagyis válogatatlan formában közvetlenül a lerakókba vagy az égetőkbe kerül, és lebomlásuk során – akárcsak az egyéb szerves anyagok – metánt, azaz üvegházhatású gázt bocsátanak ki. Vagyis még tovább növelik a már most is rendkívüli mértékű környezeti terhelést.

Kis odafigyeléssel azonban mindannyian jelentősen csökkenthetjük a kidobásra ítélt élelmiszerek mennyiségét.

Csak olyan élelmiszert vegyünk meg, amit el is fogyasztunk. Érdemes előre elkészített bevásárlólistával elindulni, így a vásárlás végeztével nemcsak pénztárcánk köszöni meg az előregondolkodást, de szemetesünk is lassabban telik majd meg romlott ételekkel.

 

Tudatos élelmiszer-kezelés és -tárolás

A hűtőszekrényünk hőmérsékletét és a megvásárolt élelmiszerek lejárati dátumát rendszeresen ellenőrizzük. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy minőségmegőrzési idő letelte után még felhasználhatjuk a termékeket, a felhasználhatósági időt követően azonban már nem ajánlott elfogyasztani azokat.

A szépséghibás, de egészséges és jó minőségű zöldségeket és gyümölcsöket is fogyasszuk el.

Főzzünk otthon, amikor csak tehetjük, és bár ugyancsak több időt és energiát igényel, előre tervezzük meg, mikor milyen ételeket készítünk.

A megmaradt készételeket porciózzuk ki, címkézzük fel, majd fagyasszuk le, valamint tároljuk a mélyhűtőben azokat a gyorsan romló élelmiszereket, amelyeket várhatóan nem fogyasztunk el azelőtt, hogy lejárna a felhasználhatósági idejük. Fontos odafigyelnünk arra is, mikor tettük be azokat a fagyasztóba, hiszen eltérő ideig tárolhatóak ott, majd fogyaszthatóak biztonságosan a különböző élelmiszer- és ételtípusok. Szintén rendszeresen kövessük nyomon tehát a fagyaszthatósági időt is.

Készítsünk új fogásokat a megmaradt ételekből, amennyiben időnk és azok minősége lehetővé teszi.

A gyermekek tízóraiját, illetve a magunkkal vitt, valamint a fagyasztani kívánt ételeket környezetbarát és többször használatos ételtároló dobozokba csomagoljuk.