ZöldKecskemét

Térségben fejlődő hulladékgazdálkodás
DTKH Hualladékgazdálkodási Társulás fejlesztése

Aki rendelkezik szemétszállítási szerződéssel, ingyen kap sárga kukát, melyet a már megszokott időpontban szállítanak el. Az edényeket mindenki a lakóhelyéhez legközelebb kialakított ponton veheti át, amikor értesítést kap erről. A várva-várt szelektív kukákról Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Agatics Roland, a DTkH Nonprofit Kft. ügyvezetője adott teljes körű információt a sajtó képviselőinek csütörtök délelőtt.

2022. január 1-jétől már csak zárható építményben lehet majd tárolni a közterületi szemetes konténereket, ha a csütörtöki közgyűlésen megszavazzák a képviselők Szemereyné Pataki Klaudia polgármester előterjesztését. Ez megoldás lehet arra a problémára, hogy a guberálók rendszeresen szétbontják és szétszórják az egyébként helyesen, a kukákba helyezett szemetet.

– A szolgáltatóval egyeztetve úgy döntöttünk, hogy zárható tárolókat hozunk létre közösen a társasházakkal azokon a helyeken, ahol nem tudják megoldani, hogy saját területen belül helyezzék el a szeméttároló edényt. Valahol meg tudják oldani, mert van udvar, van, ahol azért volt kint, mert esetleg kényelmesebb volt, valahol a szeméttárolásra alkalmas helyiséget kiadták bérbe más célra, bevétel származott a társasháznak. Ezeknek a társasházaknak majd mérlegelniük kell – mondta Szeberényi Gyula Tamás, alpolgármester.

Amelyik társasház úgy dönt, hogy zárhatóvá teszi a szemetes konténerét, annak csak a költségek felét kell kifizetnie. A másik felét ugyanis a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. állja majd.

– A pontos hely kijelölésében és a tároló kinézetének meghatározásában a főépítészi iroda vállal koordináló szerepet – emelte ki Szeberényi Gyula Tamás.

Az alpolgármester fejleményekről számolt be a rövidesen megszűnő sárga zsákos szelektív hulladékgyűjtés és a helyette bevezetni tervezett rendszer kapcsán is. Felidézte, hogy a szelektív szigetekre és a zsákos hulladékszállításra is sokat panaszkodtak a kecskemétiek különböző okokból. Most azonban valami olyat találtak ki, ami igazán hatékony lehet.

– Ennek a végső megoldása egy pályázati forrásból vásárolt olyan edényzet, amit minden háztartás megkap a városban. Július 15-én kezdődik ennek a kiszállítása a Duna-Tisza közi régióban, és február végéig fog befejeződni – mondta az alpolgármester.

A legnagyobb kihívás a hulladékprobléma kezelésében az évtizedes berögzült gyakorlatok megváltoztatása – vallja az alpolgármester. Éppen ezért a városvezetés úgy gondolja, hogy gyermekkorban kell elkezdeni a szemléletformálást. A DTkH Kft. májusban 100 szelektív kukát szállított ki iskolákba, és szeptemberben további 100-at helyez el azokban az oktatási intézményekben, ahol ezt kéri a vezetőség. 5 iskolában komposztálót is kialakítottak.

Szabó Gábor, a DTkH Kft. termelési vezetője kérdésünkre elmondta, már most látszik, hogy hatékony eszköz lesz az illegális hulladékkal folytatott harcban a szemétszállítási szerződések ellenőrzése.

– Az ellenőrzés még ezután fog megkezdődni a térinformatikai rendszerrel párhuzamosan, de már a matricakiküldésekből látszik az, hogy heti szinten mekkora űrmértékű plusz szerződésmódosítás született meg. Ez több száz már három héten belül – mondta Szabó Gábor.

Ez heti 1400 liter szemetet jelent, ami már nem kerül a szelektív szigetek és a társasházi kukák mellé. Rövid időn belül pedig ennek többszöröse kerül a helyére – tette hozzá Szabó Gábor.